Életem folyamán sokszor álltam az ágy mindkét oldalán, mint nővér, szolgáltam a betegeket és mint beteg, ki voltam szolgáltatva a nővéreknek. Tudni kell, mint minden szakmában, itt is egy picit értő, ám de annál élesebb szemmel nézzük a kollégáinkat. Annyi rosszat lehet hallani a mostani trehány nővérekről, hogy úgy gondoltam, írok pár szót a saját bőrömön tapasztaltakról. Kihangsúlyozom, senki helyett nem ítélkezem, mert mindenkinek a saját története, amit jól vagy rosszabbul megél, a leírtak csak is a saját pár napomat járják körbe.

   Vasárnap délután 14 órakor, mikor az osztályra érkeztem, álmos csend fogadott és kisebb keresgélés után megtaláltam a két nővért, akik éppen sorstársamat vették fel az osztályra. Kérdésemre, hogy itt kell-e jelentkezni, udvariasan megkértek, várjak pár pillanatot, amíg az előző beteggel végeznek. Néhány perc várakozás után elkísérték a beteget a kórterembe, és visszafele már intettek is, hogy mehetek a betegfelvételre. Sok nővérnek nem fogom tudni megmondani a nevét, nem azért mert paraszt vagyok, hanem mert nem töltöttem velük annyi időt, hogy ez kiderüljön. Az én felvételes nővérkém egy fekete rövid hajú kisasszony volt, aki mindaddig elég furcsának tűnt, amíg egymásra nem néztünk és nem ajándékoztuk meg egymást az első őszinte mosollyal. Innen már teljesen flottul és szakszerűen csinálta végig a betegfelvétel rituáléját. A papírok kitöltése után elkísért a leendő kórtermembe, értelmesen elmagyarázta a következő nap rám váró műtét miatt esedékes dolgok menetét, odaadta az ezekhez tartozó tárgyakat, mint pl. keserű víz, műtéti hálóing stb. Nem találkoztam vele sokszor, de azt tudom mondani, hogy egy fáradt, ám de profi nővért ismertem meg személyében.

   Következő utam másnap az intenzíves nővérekhez vezetett, akik közül három emberrel kerültem közelebbi kapcsolatba. Ez első, szegény sokat harcolhatott velem, mert nehezen viseltem a homokzsákot a hasamon, és az altatástól kábán azt sem értettem, miért akarja ezt rám erőltetni. Nem tudom, hogy az altató hatásától-e, vagy valóban tényleg így volt, de többször éreztem, hogy ingerülten, és hangosan rakja újra és újra vissza a homokzsákot rám. Az éjszakás nővérke egy igazi tyúkanyó volt, már teljesen fel voltam tisztulva, így jó érzéssel töltött el, hogy azt láttam, egész éjszaka, mint a tyúkanyó a csibéihez, be-bejárkál hozzánk, elvégzi a napi rutinfeladatokat, de ugyanakkor egy-egy bátorító szót oda-oda súg, akihez éppen odalép. Emlékeimben a reggeli nővérke maradt meg a legélesebben, pedig nem ő volt a legkedvesebb. Reggel hat órakor belépett, mint egy hivatásos katonatiszt és pardont nem ismerve addig hadakozott mindenkivel, míg az ágyból ki nem szedte őket és az első kötelező köröket meg nem tették. Harsány, hepciás stílusa volt neki, de nekem szimpatikus volt az, hogy az orvosokat sem kímélte, valahogy azt láttam, hogy ők is bizonyos tisztelettel és némi alázattal beszélnek vele. Azt is el kell mondanom, hogy az egész idő alatt, míg a körházban feküdtem, a legtöbb és a legprofibb információt a műtét után várható időről tőle kaptunk, mégpedig úgy, mint amikor a múzeumban a teremőr körbesétál és elmond mindent a festményekről. Nekem nagyon szimpatikus volt, bár meg kell mondanom, hogy az érzékenyebb emberek valószínű, rémálomként élték volna meg azt a pár órát. Az osztályról még három nővért szeretnék még kiemelni, Szilvi nővért, aki szőke volt, nyakig láb, és maga volt a vidámság, az energia, aki ha belépett a kórterembe, összenevettünk és máris valami huncutságon járt az eszünk, innen is üzenem neki, imádtam minden percet vele és maradjon mindig ilyen! Brigi nővér a fiatalságot, a zsengeséget és a naivitást jelentette, gyönyörű, hosszú, barna hajával, dekoratív személyiségével, ám de csendes, visszafogott stílusával nagyon szerettük, ha betért hozzánk. Végezetül, maradt Cecília nővér, aki az osztályon a korharcot biztosan megnyerte. Nem tudok igazán sem jót, sem rosszat mondani, csak annyit hogy nála mindig az jutott az eszembe, hogy a kiégés tipikus iskolapéldányát látom. Meg kell, hogy mondjam, nem tudtam rá haragudni, mert ha valaki az egészségügyben közel 40 évet lehúz, ez azért annyira nem meglepő.

   Összegezve: itt is, mint mindenhol máshol, összetett és színes személyiségek dolgoznak, akiknek néha jó napjuk van, néha nem., de én mégis büszke vagyok rá, hogy közéjük tartozok, és innen is köszönöm, hogy az egy hét alatt elviseltek, segítettek, gyógyítottak és velem voltak.

 

Üdv. Kisvirág67

Megosztás a facebookon